Menü

Új vagyok!


Sziasztok!

Ezzel a kis szösszenettel szeretnék bemutatkozni és így szeretném megosztani veletek a gondolataim. Amiről az oldal szól, azt hiszem eléggé nyilvánvaló : kiszakadni ebből az őrült világból és a természetre, az élet valódi szépségeire összpontosítani.

Ma olyan világot élünk, ahol a környezetünk, a természet és maga a föld igen csúnyán arcon lett vágva, a ranglétrán igen nagyot huppant...azon a ranglétrán, amit ma már a pénz ural. Azt hiszem ezt főként annak a bizonyos felső 10.000-nek köszönhetjük, akiknek hatalmukban áll irányítaniuk az alsóbb rétegekben élők, a nép és mondhatni az ország életét. Elérik azt, hogy az embereknek ne legyen idejük és energiájuk, sőt már kedvük se foglalkozni ezekkel a dolgokkal. (ezen szeretnénk, ill. én szeretnék segíteni).

Kiszorítják a magyar termékeket, árukat, ugyanis be hozzák azokat a külföldi portékákat, ami ott kint már a kutyának se kell és jó olcsón elpasszolják itthon, a hipermarketekben. Ennek az egyik eredménye az, hogy a magyar termékek ára nem csökkeni fog, hanem nőni. Ezek lehetnek bár elcsépelt mondatok, de akármennyire is elcsépeltek lennének, nagy szerepet játszanak abban, hogy a magyar gazdaság fejlődését gátolják.

A mai Magyarországon az élet rettentő nehéz, az emberek sorra menekülnek ki a jobb lét reményében és a kilábalás lehetőségének semmi nyoma. A politika beszivárgott minden hova és ezen hatalmuknál fogva élhetnének azzal a lehetőséggel, hogy az ország talpra állításán fáradozzanak, de sajnos nem ez a céljuk, akár jobb, akár bal oldalról beszélünk (már ha van egyáltalán ilyen, hogy jobb vagy bal oldal).

Ötletünk(ami egyenlőre csak álom), egy önellátó farm, ami egy békés menedék lenne a fent felsorolt problémák elől, ahol a természettel összhangban élve tengethetnénk mindennapjainkat.

Ham

7 megjegyzés:

  1. Nagyon hasznos, és őszinte gondolatokat sikerült megfogalmaznod, azt hiszem a blog minden olvasója egyetértene a nézeteiddel. Gratulálok a bemutatkozásodhoz, igazán érett cikkszerű megjelenésű, remélem még sok ilyesmit olvashatok tőled és a többiektől is.
    Üdv.: Martin

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen, igyekszem :-)

    Üdv.:Erik

    VálaszTörlés
  3. Szia! Azért tévedtem erre a honlapra, mert az önálló-önellátó farmok engem is érdekelnek, nekem is életcélom. Tetszik a hozzáállásod, és majdnem minden mondatoddal egyetértek.
    Egy önálló farm létrehozásához vagy sok pénz, vagy rengeteg munka szükséges.
    Tegyü fel, nincs sok pénzed. Mit tudsz tenni? Veszel egy olcsó, vidéki romos házat (10 milla), közben állásodat fenntartod egy közeli városban. Sok időd megy el a munkával, utazással. Hétvégéidet nem láblógatással, hanem a ház körüli munkával töltöd, gyümölcsfákat és akácerdőt telepítesz. Kertedet felszántatod. (1 milla)
    Sok nélkülözés után összejött pénz a ház felújítására, napkollektorokra, faelgázosító kazánra, hőszivattyúra. Mert ugye az önellátáshoz ez alapfeltétel. (7 milla) Ház hőszigetelése (4 milla)
    Az olaj ára az egekben, te pedig ugye ingázol a munkahelyed és házikód között, így célszerű az autódat egy teljesen elektromosra cserélni/átépíteni (2 milla). Ehhez napelemek is kellenek, amik napközben a csere-akkumlátorokat töltik (1 milla)
    Nézzük a mezőgazdasági oldalát a tervünknek. Fűkasza, láncfűrész, rotációs kapa, kerti traktor, permetező, szivattyú-öntözőrendszer, víztartályok, fóliasátor, szerszámok (2 milla)

    Az egyetlen gondolat, amivel nem értek egyet, az utolsó mondatodban szerepel: "tengethetnénk mindennapjainkat". A mezőgazdasági munka és a mindennapunk eltengetése nem fér meg egymás mellett!

    VálaszTörlés
  4. Samu Erik barátom bizonyára úgy értette a tengetést, hogy másfajta gondjaink lennének, amik életerős fiatalemberként nem tűnnek olyan nagy kihívásnak, mint ezen az őrült világon kiigazodni. Bizonyos szinten egyetértek vele, mert ha a kemény munka az ára a békének, amit keresek, akkor legyen...

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Bald Dog írta...

    Máté, lehet, hogy későn reagálok az írottakra, de szerintem eltúlzod a költségeket. Én legalábbis nem kész házas telket fogok venni, hanem egy közművel nem ellátott földterületet, aminek hektárja 1,2 millió között mozog. Csak hogy világos legyen, egy hektár 10 ezer négyzetméter. Ez számításaim szerint elégnek kell lennie egy háztartáshoz. 1,2 millió forintot a frissen végzett szakmunkás röhögve össze tud gyűjteni, ha szüleinél lakik, és minden keresett havi minimálbérét félreteszi. Na meg hitelt is lehet felvenni.2-3 év és megvan a földterület, erre jön majd a faszerkezetű ház deszka falakkal, aminek nem olyan magas az ára, mint az obis újságokban, el sem hinnéd milyen árakba megy a faanyag (még). Ilyenek, hogy napkollektor meg miegyebek, szerintem felesleges. Nézőpontom szerint, nem az a lényeg, hogy legyen egy hely, ahonnan nem kell kimozdulnunk, minden megvan, és olyan komfortos is, mint a mai családi házak. Én szerényebb kivitelben gondolkodom. Öntöttvas kályha, pottyantós retyó, esővizes fürdés, kicsi fa ház, és a többi. Csak annyit termelni, amennyi magunknak kell, traktor nálam szóba se jöhet, akkor ugyanott lennénk, mintha arról szólna az életünk, hogy egész nap gályázunk a túltermelésért. Ásnánk a saját sírunkat. Tehát NEM mezőgazdasági munkáról van itt szó, hanem a mindennapi kenyér megteremtéséről, és szerintem az barátokkal jó hangulatban igen is eltengethető :) Én így gondolom, remélem nem sértettelek meg, és remélem azt is, hogy nem futamodsz meg ezektől a valótlan költségek láttán. Minden jót!

    Máté

    VálaszTörlés
  7. Ott a pont, így van, ahogy Bald Dog mondja!

    VálaszTörlés