Menü

Ősi magyar gyógymódok

Ahogy olvasóink tapasztalhatják blogunk az önellátás témakörét meglehetősen tágan kezeli. Olvasni lehet itt mindenről, amit saját magunknak elő tudunk állítani, vagy be tudunk szerezni, sőt olyan technikákról is, melyeket már rég elfeledtünk, de őseink egykoron ismerték és alkalmazták.

Az alábbi rövid (43 oldal) olvasmány olyan ősi módszerekkel foglalkozik, melyek a betegségek megelőzésére, gyógyítására voltak alkalmasak, s a modern orvoslás alapjainak is nevezhetőek.

http://www.a-gyal.hu/viztisztito/jegyzetek/osi_gyogymod.pdf

Jó olvasgatást!

Alapvető dolgok házilag

Cukorgyár a konyhában

1945. február 24.

Nincs gyufa, nincs cukor, nincsenek orvosszerek! Országszerte halljuk a panaszt, se szeri, se száma azoknak az elsőrendű fontosságú cikkeknek, amelyekben hiány mutatkozik. Ezért különös érdeklődéssel olvastuk Szolnoki Imre kis füzetét, amelyben útmutatást találunk arra, hogy miképpen lehet egyes közszükségleti cikkeket házilag előállítani. Reméljük, ezzel a pár sorral hozzásegítjük olvasóinkat, hogy a legégetőbb hiányokat háztartásuk keretén belül pótolják.

Nincs gyufa!

A gyufaínség valóban egyike a legrégibb keletű hiányoknak, és néhol teljesen megbénítja a háztartás vezetését. Otthon azonban a gyufa könnyen pótolható, ha felújítjuk azacél-kova-tapló hármasát modern kiadásban. Az acél megmarad, kovakő helyett bármilyen más kemény ásvány vagy kőzet használható, sőt vas is megteszi. A tapló helyettesei: használt filmszalagcsíkok, fotófilm, celluloid, amit a fogkefe nyeléről kapartunk le. Az ilyen gyúlékony anyagok könnyen lobbannak lángra, és nem kell hozzá különösebb ügyesség vagy gyakorlat, máris nincs a házban gyufahiány.

Nincs elem!

A zseblámpát kukoricacsutkával pótolhatjuk, ha izzásba hozzuk. Már az izzást fokozó anyagokkal való átitatás nélkül is elég erős és tartós fényt ad a csutkaparázs ahhoz, hogy akadályokat átlépjünk, lépcsőt, fordulót észrevegyünk. Ha elaludni készül a parázs, mozgassuk a csutkát. Egyébként a járás is izzásban tartja a vörös fényt lövellő kúpot. Ha a kukoricacsutkát pléhdoboz fedeléből készült „fényszóróba ” helyezzük, jelentősen fokozzuk a légáramlást és a fényerősséget.

Az orvosszerek pótlása

Orvosi szenet (Eucarbon) a pirítás közben elszenesedett és porrá tört kenyérhéj pótolja. Előállítható más égetett vagy pörkölt lisztes anyagokból is.

Szódabikarbónát helyettesíti a konyhasó ugyanannyi liszttel vagy keményítővel összekeverve.

Dr. Katona József említi útleírásában, hogy a Dunántúl egy falujában a skorbut elkerülésére meszes italt fogyaszt a lakosság. Ez persze nem azt akarja mondani, hogy a paprikavitamin helyettesítésére „meszet együnk”, hanem eredetét onnan veszi, hogy a vitaminhiány és a mészhiány tünetei – az általános gyöngeség, vérzékenység – hasonlatosak. Ezek a tünetek gyakran teljesen elmaradnak a meszes ital hatása folytán.

Nincs cukor!

Háztartásunk központ[i] problémája a cukorhiány. Minden a cukor körül forog. A cukor valuta lett. Cukorért mindent lehet kapni, de cukrot – sehol...

A cukor pótlására házilag előállítható az úgynevezett “szaladós ” – vagy ahogy Jókai nevezi „Aranyember ” című regényében: „Felséges” mézédes csíramálé.

Elkészítésének módja: Egy kilónyi konkolytól megtisztított és egy éjszakán át áztatott gabonát (búzát) terítsünk szét tisztára súrolt deszkán két ujjnyi vastagságban. Terítsük le az egészet durva szövésű vászonkendővel, és tartsuk nedvesen. Az időjáráshoz mérten 4-8 nap múlva a levélcsírák mint a pázsit fűszálai jelentkeznek. Ha ezek a csírák az 1-2 centiméter hosszúságot elérték, akkor az egész csíratömeget fa- vagy porcelánmozsárban szétzúzzuk, és 2 liter vízben 10 percig áztatjuk. A vízben áztatott csíratömeg levét porcelántálba öntjük, és ebbe szűrjük át szitán a leöntésnél visszamaradt csíratömeg nedvét.

Az áztatás és szűrés után nyert körülbelül kétliternyi kivonatot 11/2–2 kiló búzaliszttel keverjük, és csomómentesen eldolgozzuk.

A kapott híg, önthető tésztát tűzálló agyagedényben vagy jól kizsírozott lábasban sütőbe tesszük. A híg tészta forr, mint a gyümölcsíz készítés közben. Körülbelül egyórai sütés után a csíramálé tetején barna-piros bőr képződik, amelyet lehűtve fogyaszthatunk.

Ez a Jókai által említett mézédes csíramálé. A földművelésügyi minisztérium elemeztetése szerint 20–22% cukrot, azonkívül B1-, B- és E-vitamint is tartalmaz. A magyar nép ősi édesítőszere volt évszázadokon keresztül ez az egészséges, természetes cukorpótló.

Ennyit mond Szolnoki Imre kis füzete. Tessék elővenni az acélt, kovát, taplót, begyújtani a tűzhelyt, s a kukoricalámpa fényénél megindulhat a cukorgyártás. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az illatos és édes csíramaláta fogyasztása után senkinek sem lesz szüksége pótszénre vagy pótszódabikarbónára.

(Közli: Népszava, 1945. február 24. 4. o.)

Befőttesüveg címketervező

Ha nem csak a befőttet, hanem a címkéjét is magad akarod elkészíteni:

http://mindmegette.hu/frameset/index.html?x

Sárgabaracklekvár


Eljött a baracklekvár-főzés ideje!
Tekintve, hogy potyognak a barackok, és nem akarjuk, hogy a földön rohadjanak szét, vagy hogy a legyek többet egyenek belőlük, mint mi, cselekedni kell!

Leráztuk az egy darab fáról a barackokat, és egy egészen nagy üstöt meg tudtunk tölteni.

Természetesen néhányat megtartottunk hogy lehessen csemegézni is:

A lekvárfőzés fő koordinátora nagyanyám volt, így én csak másodkézből tudok mesélni.
A barackokat tésztaszűrőben forraltuk egy kis ideig, majd meghámoztuk és kimagoztuk. Ezután megbecsültük a súlyát és kilónként 60 dkg cukrot tettünk hozzá (mivel több éretlen szem is volt még benne kellett ennyi). Azonban ez tegnap este volt, amikor már nem volt idő nekiállni a főzésnek.
Ma reggel 3 órán keresztül főtt a lekvár, mire az előre alaposan kimosott üvegekbe került. Azokra rácsavartuk a tetőt, pár pillanatra fejjel lefelé lettek fordítva, hogy a forró lekvár mindent fertőtlenítsen le, majd vastag plédek és takaró alá kerültek, ahol még pár napot pihenhetnek. Mi tartósítószert nem teszünk bele, de igény szerint azt is lehet. A lekvárok, amiket főzünk így is elállnak egy évig (már ha addig meg nem esszük őket).
Süteményekbe, kenyérre kenve, vagy gofrihoz dióval kiváló édesség.

Házi kenyér


Hozzávalók:
1 kg liszt
2,5 dkg életsző
só ízlés szerint
csipet cukor (az élesztőhöz)
6-7 dl víz
2 evőkanál étolaj
Rama margarin a forma kikenéséhez

Elkészítés:

A lisztet, az olajat, a cukrot és a sót egy tálba teszem. Az élesztőt csak belemorzsolom, majd forró vizet engedek egy edénybe, általában ez a mennyiség felveszi a 7 dl-t, de a liszttől is függ, hogy mennyire szívja fel azonnal. A vizet lassan adagolva összegyúrom a tésztát. Miután mindent összekevertem, kb. 10 percig dagasztom, aztán lefedem az edényt, és meleg helyen kelesztem, kb. fél óra alatt szépen megkel.

Keleszés után újra meggyúrom kicsit, kikenem a kenyérsütő formát margarinnal, belisztezem, és a sütőbe helyezem. Nem melegítem elő a sütőt, gázsütőt használok hozzá, és amíg bemelegszik a sütő teljesen, addig is kel tovább a tésztám. Begyújtástól kezdve kb. 25-30 perc alatt sül meg a kenyér. Tetejét esetleg érdemes vízzel kenegetni sütés közben, bár én nem szoktam.

Aranybarna szín eléréséig érdemes sütni. Kihűlés után szabadon fogyasztható.
Megjegyzés:

Minden nap sütöm ezt a fajta kenyeret, teljes sikert aratva a család körében. Alaptésztaként is használom. 10 dkg-os darabokra osztom a kész tésztát, és vagy sima zsemlét sütök belőle, vagy kilapítva megtöltöm, pl. virslivel, felvágottal, húsraguval, mikor mihez van kedvünk. Az elkészült kis péksüteményeket a gyerekek szeretik tízóraira vinni az iskolába. Rendkívül gazdaságos, és nagyon finom kenyér, ilyet biztos, hogy sehol nem kapni. És még csak sütőgép sem kell hozzá! A kezedet pedig ne sajnáld, nem fog megfájdulni a dagasztástól!

A cikk nem saját írás, úgyszintén a kép sem!
forrás: mindmegette.hu

Elfelejtett festőnövényeink


Számos növény szolgált jó festékalapanyagként elődeink számára. A megfelelő időben történő gyűjtés, a tárolás és a felhasználás módja rengeteg tudást igényelt. Ez az ismeret mára nagyrészt elveszett, legfeljebb egy-egy növény neve árulkodik hajdani értékéről.

A december a karácsonyi készülődés jegyében telik. Ma már számos olyan bolt van, ahol a saját kezűleg készített ajándékokhoz szükséges alapanyagokat beszerezhetjük: csak a festékek külön sarkot foglalnak el. Miközben a bőség zavarával küzdünk, felmerül bennünk a kérdés, vajon mit tettek elődeink kétszáz évvel ezelőtt, ha festeni akartak? November végén a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban Kemendi Ágnes kézműves mester ennek a kérdésnek a rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket.

Meglepő volt a felismerés, hogy olyan közönséges útszéli növények, mint a bodza, a fagyal, vagy az inváziós fajként ismert, szinte kiirthatatlan kanadai aranyvessző milyen színcsodákra képes.

A legtökéletesebb festőnövények felismeréséhez sok-sok nemzedék tapasztalatára volt szükség. Egy jó festőnövény alapvető tulajdonsága, hogy könnyen kinyerhető belőle a festékanyag, és festés után az anyag sokáig megőrzi a színét anélkül, hogy fény vagy nedvesség hatására kifakulna.

Ám nem volt elég csak azt tudni, hogy az adott növény alkalmas-e festékanyag kivonására, az is rengeteg tapasztalatot, hozzáértést igényelt, hogy mikor kell például begyűjteni, hogyan kell tárolni a felhasználásig, valamint lehet-e kertben is termeszteni. A 19. század közepén megjelent szintetikus festékek térhódításával fokozatosan kiszorultak a természetes alapanyagból készült festékek.


A növényi festékek használatát korban megelőzték az ásványok porításából készített festékek, - amelyeket már az ősember is használt a barlangfestményekhez -, később a textilfestéshez növényi alapú festékeket kezdtek használni. Sok növény népi neve ma is őrzi festő múltját, íme csak néhány árulkodó név: festőbuzér, festő pipitér, festő rezeda, festőrekettye, báránypirosító, kékfonál festéke.

A néprajzkutatók a Kárpát-medencében elsősorban Erdélyben találtak még az 1970-80-as években olyan idős embereket, akik még birtokában voltak ennek a tudásnak, bár többnyire már ők maguk sem használták.

Sok festőnövény ma már védett

A növénnyel történő textilfestés többlépcsős művelet, és nem kevés türelmet és kreativitást igényel. A növényi alapú festékek legfőbb előnye, hogy rengeteg árnyalatot állíthatunk elő belőlük, igaz, hátrányuk is pont ebben rejlik, hiszen nagyon nehéz pontosan ugyanazt a színt kétszer előállítani.

Aki manapság szeretné kipróbálni a növényi alapú festékkészítést, számos akadályba ütközik. Egyrészt a hétköznapi tudástárunkból szinte teljes mértékben hiányzik az ehhez szükséges ismeret, és sajnos szakirodalomban se nagyon válogathatunk. A témát a nagyközönségnek bemutató legfrissebb, A festőnövények című kiadvány, még 1989-ben jelent meg a már említett Kemendi Ágnes tollából. A könyv a szerző saját – elsősorban Erdélyben végzett - terepi gyűjtőmunkája alapján készült. Sajnos a könyv már antikváriumokban is ritkaságnak számít, ezért érdemes könyvtári példánnyal próbálkozni.

A másik akadályt a festőnövények beszerzése jelenti, ugyanis ma már nagyon sok festőnövény védett, vagy fokozottan védett, így a természetből történő gyűjtésük tilos. „Amennyiben szerencsénk van, és lehetőségünk nyílik nem védett festőnövény gyűjtésére, akkor sem árt az óvatosság” – hívja fel a figyelmet Kemendi Ágnes. „Ne essünk neki a bokroknak, fáknak, ne kopaszítsuk le azokat teljesen, hagyjunk az utánunk érkezőknek és nem utolsó sorban a madaraknak. Hiszen számos festésre alkalmas termés létfontosságú téli tápláléka a madarainknak.”

A „cserszömörce sárgától” a „csülleng kékig”

Lássunk néhány példát, milyen növényeket is használtak elődeink. Az ősszel virágzó jóféle sáfránynak (Crocus sativus) már az ókori népek körében is valóságos kultusza volt gyógyító hatása és szép festékanyaga miatt. Ezt a sáfrányfajt bibéjéért termesztették, ebből nyerték ki a gyönyörű sárga színű festéket. Erről a tulajdonságáról kapta a nevét is, a sáfrány szó ugyanis az arab sahafran, zafran (sárga) szóból származik. Európába a középkorban, a keresztes háborúk és a mórok révén került, a 12. századtól már termesztették. A sáfrányból kinyert festék nagyon drága volt, mert a növény termesztése és a festékanyag kinyerése munkaigényes foglalatosság.

A jóféle sáfránynál szaporább volt a trópusi Afrikából származó, Európában is termesztett sáfrányos szeklice vagy pórsáfrány (Carthamus tinctorius L.), amely szintén népszerű volt gyógyhatása miatt is. Ebből a növényből nyerték az ún. szaflórsárga és a szaflórvörös színt, a gyógyszer- és élelmiszeriparban ma is használják festékanyagként.

A természet a legtöbb alapanyagot a sárga szín kinyerésére kínálja. Ilyen festéket nyerhetünk az ősszel vörös „szakállas” virágairól könnyen felismerhető cserjéből, a cserszömörcéből. Ennek levelét és kérgét a festeni kívánt anyag előkészítésére, a festék rögzítésére, de bőrcserzésre is használták magas csersavtartalma miatt. A leveléből nyert sárga festékanyag miatt magyar sárgafának is nevezték.

A természetvédők körében nem örvend nagy népszerűségnek a kanadai aranyvessző, hiszen igen agresszív, gyorsan terjeszkedő inváziós faj. Viszont kevesen tudják róla, hogy jó festőnövény: zöldessárga festéket nyerhetünk belőle.

A piros színről talán sokaknak eszébe jut a szikeseinket borító apró, kékeslila báránypirosító. Nem véletlen az elnevezés: a festőnövényt valaha a juhok megjelölésére használták. Ma már védett, így gyűjtése nem szóba se jöhet.

A török hódoltság idején került hazánkba egy kis-ázsiai faj, a festőbuzér (Rubia tinctorum L.).Előszeretettel termesztették, hiszen gyökeréből gyönyörű vörös színű festéket lehetett kinyerni. Korabeli írások említik, hogy a 20. század elején még a Gellért-hegyen is sok volt belőle.

Nehéz kétszer ugyanazt a színt előállítani (Fotó: Ujházy Noémi)
„Szép kék szín előállítása viszont nehéz növényi alapanyagokból” – magyarázza Kemendi Ágnes. Ezért is örvendett nagy népszerűségnek a festő csülleng (Isatis tinctoria), amelyet kékfonál festékének, – később európai indigónak -, is neveztek, ugyanis levele a kékfestők kedvelt alapanyaga volt. A növényt elsősorban Franciaországban és Türingiában termesztették nagy mennyiségben, de a 17. századtól a jobb minőségű indiai indigó kiszorította a piacról, bár mindvégig olcsóbb volt, mint távol-keleti társa.

A kék, a bíbor vagy a lila különböző átmeneteit hozhatjuk létre az áfonyából, a fagyalból vagy a bodza terméséből.

A zöld szín kinyerésére alkalmas többek között a diófa levele vagy a bürök. Barna vagy vöröses barna színt kaphatunk a vadgesztenyéből, az égerfa „tobozából”, a dió termésburkából, vagy a vadalma, vadkörte kérgéből is.

Nincs pontos recept

A festés számos előkészületet igényel. Ahhoz, hogy tartós és erős színt kapjunk, ún. rögzítőszereket kell használnunk. Erre a célra a hagyományos népi festészet leginkább a timsót, a rézgálicot és a vasgálicot használta. Előnyük, hogy segítségükkel új színeket, árnyalatokat is nyerhetünk. A rézgálic barna vagy vörös árnyalatot ad az anyagnak. A vasgálicot régen a posztókészítők alkalmazták, ettől lett fekete a kalap és a kabát.

A legkönnyebben az állati eredetű anyagból készült textíliák, mint a gyapjú vagy a selyem festhetők. A cellulóz tartalmú növényi szálakból készült anyagok (kender, len, pamut) viszont hosszabb előkészítést és kezelést igényelnek.

Amennyiben megtörtént az anyag előkészítése kezdődhet a festés, amelyhez viszont nincs pontos recept. A végeredmény nagymértékben függ magától a festőnövénytől (a gyűjtés időpontjától, a növény tárolásától), a festeni kívánt anyagtól, a rögzítő anyagtól, a főzési időtől és nem utolsó sorban a készítő kreativitásától.

Forrás: National Geographic Online

Diópálinka házilag

A cikk időlegessége abban rejlik, hogy zöld dió kell a recept elkészítéséhez.
Ötliteres befőttesüveg aljára július 20-tól augusztus 20-ig szedhető zöld diót helyezzünk (a korábbiból 25 a későbbiből 20 félbevágott szemet). Kb. 3,5 liter pálinka fér az üvegbe: literenként ízlés szerint 20-25 dkg kristálycukrot a dióra szórunk, egy evőkanál szegfűszeget, két evőkanál ánizsmagot (ha van négy öt darab csillagánizst), 3 dl fekete kávét, 2-3 rúd vaníliát (vagy ugyanennyi csomag vaníliás cukrot) hozzáadunk, majd felöntjük bármilyen olcsó pálinkával (a törköly és barack pálinka kivételével bármilyen pálinka megfelel).
Kistányérral lefedjük. Két hétig napon, és legalább még két hétig konyhában, kamrában érleljük. Leszűrjük, majd üvegekbe töltjük.

Kutak (tudnivalók)

A minap arról beszélgettünk, hogy kéne egy kút az udvarba, hogy az ilyen kánikulákban ne szökjön az egekbe a vezetékes víz fogyasztásunk az állatok itatása és az öntözés miatt.
Ezen felbuzdulva gyorsan nekivágtam az internetnek, hogy utánanézzek a dolognak és találtam is pár linket a kutakról:


Itt sokféle kútról, azok készítéséről van leírás és ábra:
http://fenntarthato.hu/epites/leirasok/epulet/vizgazdalkodas/vizellatas/kuttipusok-rajzokkal


Itt kifejezetten a vert kút van a középpontban:

Itt pedig a jogi feltételeket olvashatod: