Menü

Palántanevelés házilag

A primőrtermesztés legnehezebb és legkockázatosabb része a palántanevelés. Az, ami egy jól fűthető és világos palántanevelőben megvalósítható, az nem kivitelezhető a lakásban. A legvilágosabb szoba, üveges veranda sem alkalmas a jó minőségű, fényhiányban nem megnyúlt, zömök palánták előállítására.
Ezt minden alkalommal, amikor a házi, saját célú palántanevelés után érdeklődnek az olvasóink, elmondjuk, ugyanis a beteg, gyenge palántákból egészséges növények soha nem fejlődnek, olcsóbb, ha vásárlunk palántákat. Ha ennek ellenére valaki mégis meg akarja otthon próbálni a palánták előállítását, azoknak a következőket tanácsoljuk, javasoljuk:
Fény: A fényben leggazdagabb helyiséget válasszuk ki a palántanevelésre, ott is a növényeket az ablak közvetlen közelében helyezzük el. (A közönséges izzóval történő megvilágítás nem használ, gyakran az égőtest árnyékolása nagyobb, mint az általa kibocsátott fény mennyisége.)
Hőmérséklet szabályozása: A palánták hőigénye – a fejlődési fázistól függően – változik: csírázáskor magasabb, szikleveles korban alacsonyabb, majd a lomblevelek kifejlődése idején megint magasabb. Növényfajoktól függően ezek az értékek a következők szerint alakulnak:
Paprikánál: csírázáskor 28-30 °C, szikleveles korban 17-20 °C, lombleveles korban 20-22 °C.
Paradicsomnál: csírázáskor 25-28 °C, szikleveles korban 16-20 °C, lombleveles korban 18-20 °C.
Uborka, dinnye, spárgatök esetében: csírázáskor 26-28 °C, szikleveles korban 16- 20 °C, lombleveles korban 20-22 °C.
Káposztaféléknél: csírázáskor 16-20 °C, szikleveles korban 12-16 °C, lombleveles korban: 16-18 °C.
Tojásgyümölcs: csírázáskor 28-30 °C, szikleveles korban 16-20 °C, lombleveles korban 20-22 °C.
Fejes saláta: csírázáskor 12-15 °C, szikleveles korban 8-12 °C, lombleveles korban 12-15 °C, nappal, napos idő esetén 16-18 °C.
Az értékek a januári-februári, általában fényben szegényebb időszakra értendők, napos időben ennél akár 3-5 °C-kal magasabbak is lehetnek. A lakásban uralkodó gyengébb fényviszonyok magasabb hőmérséklet tartásával nem pótolhatók, sőt azzal csak rontjuk a feltételeket, ha a gyenge fényhez képest aránytalanul magas hőmérsékletet tartunk, eredménye a megnyúlt palánta.
Nedvesség, páratartalom: Palántanevelés idején a talajnedvesség iránti igény is változó. A magvetéskor, egészen a kelésig nedves talajt igényel a növény, csak akkor gyors és lendületes a csírázás, ha a talaj víztartalma megközelíti a vízkapacitás maximális értékét, de ez egy jó szerkezetű közegnél (pl. tőzeg) nem jelenti a levegőtlenséget. Viszont a szikleveles korban már nagyon hátrányos az erősen nedves talaj, a megnyúlás és a palántadőlés betegség miatt. Ebben az időszakban vissza kell fogni a vizet, csak nagyon indokolt esetben szabad öntözni, és úgy, és annyit, hogy a növény mielőbb, a délelőtti órákban felszáradjon. De a talaj teljes kiszárítása is nagyon visszavetheti a palántákat fejlődésükben, megbarnulnak, súlyosabb esetben „elégnek", a gyökerek, és csak akkor indul meg a fejlődés, ha újabb gyökerek képződnek, ami a palántanevelési idő jelentős elhúzódásával jár. Erre ott kell különösen vigyázni, ahol a palánták alatt fűtés van, pl. radiátorra tettük a ládákat, a cserepeket.
A sziklevelek kifejlődése után – ez növényfajonként változó – a lomblevelek megjelenésével fokozatosan megindul az erősebb párologtatás, és ez a fényviszonyoktól függően fokozatosan növekszik. Idővel egyre több vízre van szüksége a növénynek, egyre magasabb nedvességtartalmat kell a talajban számára biztosítani. Pikírozáskor (tűzdeléskor) újból közel 100%-os vízkapacitásra kell a talajt feltölteni, aminek elsősorban az az oka, hogy a vizes, sárszerű talajból „kitépett" és hasonló nedvességtartalmú talajba ültetett növények gyökerei kevésbé sérülnek meg, mint egy szárazabb közegben, arról nem is beszélve, hogy a vizes közegben gyorsabban kezdenek növekedni.
Nagyon nehéz a páratartalmat a lakásokban szabályozni. Pedig a sikeres palántanevelés egyik feltétele a megfelelő lég nedvesség. A fóliák alatt rendszerint nem az alacsony, hanem a túl magas, lakásban az alacsony páratartalom szokta a téli hónapokban a gondot okozni. 75-85% körüli légnedvesség tekinthető ideálisnak.
A kiültetés előtt majd nagyon fontos a palánták edzése, azaz fokozatosan a kiültetés helyén (üvegház, fűtött vagy fűtetlen fólia, szabadföld) uralkodó hő-, fény- és páraviszonyokhoz történő fokozatos szoktatás. Ennek megvalósítása egy átlagos lakásban gyakorlatilag lehetetlen. Pedig az edzés hiányában kiültetett palánták legtöbbször pusztulásra vannak ítélve. Ezzel nem elijeszteni szeretnénk olvasóinkat a primőrkertészkedéstől, a házi palántaneveléstől, inkább fel szeretnénk azokra a gyakori veszélyekre és hibákra hívni figyelmüket, amelyeket évről évre tapasztalunk az otthon palántát nevelő olvasóink körében.

Forrás:
Dr. Terbe István

Kerti Kalendárium 2012/1-2.

Primitívek?

Angol nyelvtudás előny:

A gazdagságról

No, nem Thoreau Waldenéből kívánom elemezni az első, 60 oldalas fejezetet, de a téma a mai bejegyzésben is hasonló lesz. Ugyanis botorkálva az interneten az ember akarva akaratlanul is elolvas olyan szövegeket, amikről lehet, hogy amúgy tudomása sincs. Két történetet szeretnék megmutatni, melyek mindegyike "vicc" én azonban sokkal komolyabbnak érzem a bennük rejlő madnadivalót, mint hogy egyszerűen nevessünk rajta.

Egyszer egy jól keresö apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt, apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk. 

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik.
A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán.
A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- ..és egyébként mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember.
- Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász.
A piackutató itt közbevág:
- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.
- És azután? - kérdezi a halász.
- Azután, ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Cotonouba, Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne, amivel hozzájárulna a pénzvilág felpezsdüléséhez.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató.
- És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász. - Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember . - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezi a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit…

Na ez a nem mindegy...
Köszönöm a figyelmet!

Mokaszinkészítés

Jack London novelláit olvasva, amik a "Messzi északon" játszódnak, és sokszor az aranyásók életét dolgozzák fel, sokszor találkoztam egy egyszerű lábbelivel. Ez az indiánok által is kedvelt mokaszin. Úgy gondoltam, hogy folytatva a blog csináld magad elveit, utánanézek, mégis hogy lehetne otthon csinálni egy ilyen mokaszint. Persze ez csak puszta érdekesség, egy kis unaloműző a hideg téli napokra, amikből így február elején járva már bizony, reméljük, nem sok van hátra.
A mokaszin alapvetően bőrből készül, szóval természetesen ez a legfontosabb alapanyagunk. Ha komolyan lábbeliként kívánjuk használni a darabot, érdemesebb vastagabb bőrökkel próbálkozni, bár ezek munkálhatósága jóval nehezebb. Szóval szükségünk lesz egy elég nagy darab bőrre, ollóra, mérőszalagra, tűre, mesterséges, vagy természetes ín, ami elég erős ahhoz, hogy egybentartsa az anyagot. bőrlyukasztóra, fogóra, no meg papírra a szabásminta elkészítéséhez.
Először is el kell készíteni a szabásmintát. A papiron rajzoljuk körbe a lábunkat, majd a körvonalat nagyoljuk,  kerekítsük ki úgy, hogy az alap talpformát kapjuk meg. Ezt várjuk ki és körvonalát rajzoljuk rá egy papírra, kétszer, szorosan egymás mellé, kicsit egymásra csúsztatva, akárcsak a képen. A képen láthatjuk még a nyelv szabásmintáját is, ez is bőrből lesz majd később kivágva. Ha megbizonyosodtunk, hogy a méret megfelelő, akkor a duplázott lenyomatot és a nyelvet kivághatjuk a bőrből.
Mivel két lábbelit akarunk készíteni, két lábunkra, így ezt meg kell ismételni, a másik lábunkkal is, hogy megkapjuk a képen látható két bőrdarabot, a szabásmintán megjelölt bevágásokkal, hiszen ezek közül egy-egy fog egy mokaszint alkotni, úgy, hogy hosszában félbehajtjuk.
Tehát akkor jöhet a varrás, amihez erős tűt kell használnunk, ha át akarjuk szúrni a bőrt. Újaink védelmét szolgálóan gyűszűt is használhatunk. Ám, vigyázat, ha nem vagyunk otthon a varrás technikájában nézzünk utána, gyakoroljunk más anyagokon, hogy a mokaszinon már tökéletesen menjen. Ha nem tudunk, és nincs is kedvünk varrni, bátran megkérhetjük valamelyik ismerősünket, aki tud varrni, hogy legyen olyan kedves, és segítsen nekünk.
Az egymásra hajtásnál a nem varrott rész fog belülre kerülni, a belső talpélhez, majd körbe, a talp körvonalában varrjuk össze a bőrt, kis zsákot kapva így, aminek aztán a száját is csaknem végig összevarrjuk, ám figyeljünk oda, hogy a képen látható módon, ne varrjuk végig, hanem hagyjunk egy kb. 2cm-es szabad részt, ahol szintén 2 cm-re bevágjuk a bőrt. Ez a rész azért nagyon fontos, mert ebből lesz a mokaszinunk sarka, amit gondosan kell összevarrni, nehogy szétbomoljon. A lábbelit leendő talpára állítva (a nem bevágott oldal) az előbb bevágott sarok rész kibiccen, ezt fogjuk a következő lépésben ödavarrni, hogy sarkot képezzen ezt a következő képen láthatjátok.
 A kibiccenő sarkot láthatod a képen, úgy, hogy maga az anyag ki van fordítva, akárcsak az előző képen. Ezt a sarkot kell úgy odavarrni, hogy visszafordítva az alsó képen látható formát adjon ki.
 Ezután már csak a nyelv bevarrása van hátra (jobbra) és a fűző kivágása spirálisan egy darab bőrből (jobbra lent).
Ha hosszúszárú mokaszint szeretnénk készíteni, a szár a maradék bőrből könnyen hozzávarrható a lábfejet takaró részhez, csak egy kis találékonyság kell hozzá.
  
És végül az elkészült magas szárú mokaszin, melyet ha nyers bőrből készítünk és kutyaszánunk elakadt a nagy hóban, minden kutyánkat megettük már, és elfogyott az élelmünk, fél éjszakán át főzve megehetünk, hogy késleltessük az elkerülhetetlent, az éhhalált.

Forrás: http://paleoplanet69529.yuku.com