Menü

A fogyasztói társadalom hátrányairól

            Hogy mi az a fogyasztói társadalom? Mai ismereteim szerint nincs tudományosan pontosan meghatározott definíciója, ám rengeteg körülírás, és elképzelés létezik ezen kifejezés jelentésére. Általában a késő XX. századi, és napjaink gazdasági berendezkedését szokták ezzel a kifejezéssel illetni. Legtöbbször azonban negatív tartalmat kölcsönöznek neki. Így teszem ezt most én is, hiszen nem kell tagadnom, olvasóim számára, hogy a jelenlegi állapotokat fenntarthatatlannak ítélem. Ám ez nem magának a fogyasztói társadalomnak köszönhető, ez csak egy ága egy hatalmas globális rothadásnak. Azonban most térjünk vissza oda, hogy én milyen terminusban használom a továbbiakban és a hétköznapjaimban ezt a szókapcsolatot. Fogyasztói társadalomnak nevezem azt a gazdasági környezetet, amelyben a gazdaság mozgatóereje nem az igények termeléssel való kielégítése, hanem a fogyasztás növelése, természetes környezetben nem létező, mesterséges igények generálásával. Ilyen mesterséges igényeket keltenek bennünk a médiumok által közvetített nyílt, vagy burkolt reklámok. Teljesen mindegy, hogy újságról, rádióról, vagy televízióról van szó, mert mindenki, aki ezek mögött az intézmények mögött áll abból él, hogy a szolgáltatott hasznos - vagy éppen csak hasznosnak vélt - tartalmak közé igénygeneráló, fogyasztást serkentő reklámokat illeszt. Az átlagember nézi otthon a tévét és egy filmet hirtelen félbeszakítanak, megtörik a hatást. A megszakítás oka pedig, hogy felhívják figyelmünket arra, hogy milyen gyógyszereket tudunk akár orvosi tanács nélkül is bevenni, hány helyen vehetünk fel hitelt, hogy eladósodjunk, és a kedvencem, hogy hol tudunk valamilyen különös oknál fogva úgy vásárolni, hogy utána őszinte kielégültség töltsön el minket. Részemről ez az egyik oka annak, hogy nem nézek tévét. Sokan kérdezik, hogy hogyan bírom, meg hogy nem unatkozok-e? Erre mindig csak azt válaszolom mikor rájöttem, hogy mennyi értékes időt pocsékolok el az életemből a tévé miatt, inkább kerestem hasznosabb elfoglaltságokat. Ma már időm sincs előtte ülni, és semmit tenni. Különösen jó, érdekes, és tanulságos műsornak kell lennie, hogy rávegyen, hogy odaüljek, de a reklámokat akkor is inkább megpróbálom hasznosan eltölteni, minthogy megtudjam, hogy melyik mosóportól lesz a legfehérebb az ingem.
            Talán kicsit néha elragadtatom magam, de most komolyan… Szüksége van az embereknek ezekre az igényekre? Persze ha valaki bizonyos termékeket puszta sznobizmusból vesz meg, azt még meg tudom érteni. Nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy ha az általa áhított társadalmi réteg jellemzőit, viselkedési formáit aggatja magára, máris annak a felsőbb rétegnek a tagjává válik. Rousseau szerint minden létszükségletünk már a születésünkkor adott. Amit akkor igénylünk, az egész életünk során életben tartana. Az összes további igény a nevelés által ránk ragasztott béklyó. Természetesen a nevelés szót helyettesíthetjük a szocializáció, azaz a társadalom részévé válásának fogalmával. Tehát ahhoz, hogy a társadalom elfogadjon bennünket, fel kell vennünk az igényeiket. Ha hozzájuk akarunk hasonlítani, úgy kell viselkednünk, mint ők. Eszerint minden felnövekvő puszta sznobságból nő fel, és maga a felnövekvés is az igényeink kinövesztéséről szól. Szörnyű belegondolni, de ez a tény az, ami elindíthatta azt a folyamatot, aminek eredménye manapság leginkább az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában és Európában figyelhető meg, a fogyasztói társadalom.
            Azonban nem csak tárgyak iránt viseltethetünk ilyen felesleges érzésekkel, hanem szolgáltatások iránt is. Legegyszerűbb példa, amit erre szoktam hozni, hogy nagyon érdekes módon régebben nem volt szükség annyi pszichiáterre, meg külön szexuális felvilágosítókra stb., mert a családokban közösségi élet folyt. Olyan élet, ahol egymás problémáit őszintén meg tudták beszélni. Minek van szükségünk arra, hogy egy vadidegen embernek mondjuk el az érzéseinket, és még fizessünk is azért, hogy titkainkat kiteregethessük? Teljesen értelmetlen idő, pénz és energiapocsékolás. Ha az emberek vennék a fáradtságot, hogy leüljenek őszintén beszélni egymással, ezt mind megspórolnák. Azt hiszem ezt manapság már nehéz elvárni bárkitől is. Megcsömörlöttek.
            Talán ha a fölösleges dolgok iránti vágyódásokat egyenként karok képviselnék, sokan már százkarú mutánsokká válnának. Szerencsére ez az elváltozás nem így látszik a testeken. Stresszes, feszült, kielégületlen emberek járnak nap, mint nap az utcákon. Lehajtott fejjel, lógó vállakkal, görbe háttal, életük hatalmas, láthatatlan nyomorát rugdalva maguk előtt. Mind ezt azért, mert elhiszik, hogy nem boldogok. Elhiszik, amit mindenhonnan hallanak, hogy nekik még nem elég jó, de ha ezt, és ezt még megveszik majd jó lesz, de sajnos nincs pénzük, és ezért hiány támad az életükben. Azonban ha senki nem etetné be nekik, hogy szükségük van azokra a bizonyos dolgokra, talán tudnák értékelni azt, amijük van: a szerető feleséget, a szép gyerekeket, akikre büszkék lehet, és az önálló gondolatokat – mert ha még vannak, bizony örülni kell nekik.
            Sajnálatos módon ez a befolyásolt lét meghatározza a gondolkodásmódot is. megmondják, miről mit kell gondolni, persze manapság már nem olyan átlátszó módszerekkel, mint a rendszerváltás előtt, de példákat állítanak elénk. Hírességeket, Hollywoodból, akik olyan dolgokat mondanak, esznek, vesznek, vagy használnak, amik azután széles körben elterjednek a világon, mert a már korábban említett sznobizmus nem ismer határokat. Meg kell felelni az áhított társadalmi réteg látszatának.
            A legnagyobb hibát egy szülő, vagy bármilyen nevelő ott követi el, hogy a felnövekvőket ahelyett, hogy foglalkozna velük, hagyományos tévéműsornak teszi ki, ami már egészen kis koruktól fogva megalapozzák fogyasztói beidegződéseiket, a „több kell, jobb kell, menőbb kell” mondatokat. Végül pedig nem jut semmivel sem előrébb, mint a szülei. Fogyasztó lesz, aki egyre csak dagad és dagad, és közben pocsékol és szennyez.
            Ugyanis a fogyasztói társadalom és a hulladékgondok megjelenése szinte egyidős. Mindent be kell csomagolni, ha lehet, akkor háromszor is, műanyagba, és úgy hogy azt a csomagolást még egyszer ne lehessen használni. Próbáljon meg manapság az ember úgy vásárolni, hogy nem vesz meg fölösleges anyagokat az áru mellé, amik utána a szemétben végzik, mert egyszerűen egyszer használatosak. Lehetetlen! Egyszerűen még a leg alapvetőbb élelmiszerek megvásárlásához is rengeteg csomagolóanyagot használnak fel. Mi pedig ezért is fizetünk, ezt is fogyasztjuk. Csakhogy termelünk is. Méghozzá rengeteg mennyiségű szemetet, amit nemsokára már nem lesz hová besöpörni.
            Egy olyan gazdaság, ami arra alapszik, hogy az emberek fogyasztása legalább állandó szintű, de jobb esetbe emelkedő tendenciát mutat egyenesen fenntarthatatlan a fejlett országokban, ahol éppen a népesség csökkenéséről kell beszélnünk demográfiailag. Hiszen maga a fogyasztói berendezkedésű társadalom is a fejlett országokra jellemző inkább. Ez az ellentét okozza a fenntarthatatlanságot. Egy esetben maradhat mégis életképes ez a dolog, amire kiváló példa az Egyesült Államok. Az emberek kétharmada túlsúlyos. Ez minden bizonnyal a fogyasztás és az igények mesterséges növelésének hatása. Hiába kevesebb az ember, azok többet esznek, és többet fogyasztanak az egész világ bármely más országánál. Talán lehet összefüggés azzal, hogy ők kapják legrégebb óta a reklámokat. Ezek a szomorú tények.

Várszegi Martin
minden jog fenntartva

1 megjegyzés:

  1. Véleményem szerint nagyon jól sikerült megfogalmaznod a gondolataidat. Ez nem egy egyszerű dolog, mégis sikerült emészthetően, követhetően megfogalmaznod, gratula hozzá! :-)

    VálaszTörlés