Menü

Disznóvágás (+képek)

Bizony elérkezett a disznóvágás időszaka és így sor került a mi egyik malacunkra is. Már egy héttel előtte alaposan kigondoltunk mindent, hogy mit akarunk csinálni, kik jönnek, ki mit csinálni és stb., hogy ne érjen minket meglepetés. A profi böllér természetesen hajnalba jött és a lehető leghumánusabban bökte le a disznót. Először kábító szeget lőtt a koponyájába, amitől egyből beállt az agyhalál. Ezután jött a szúrás. Végtagonként egy ember szükséges, hogy rendesen lefogjanak egy erősebb disznót, míg ki nem vérzik. Nálunk plusz egy valaki kellett, aki felvette a vért a véres hurkához  Ez után jött a pörzsölés kicsit modern módon, gázégővel.

 Miután mindent eltüntettünk a legapróbb zugokból is, asztalra görgettük a disznót, és kezdődhetett a szétszedés. Ennek a sorrendje családonként változhat, most azt írom le, mi hogyan csináltuk. Fej, lábak, karaj, oldalas, szalonna, gerinc és végül a belsőség leválasztása után maradt a háj. Bár ez bonyolultabb folyamat, úgyhogy ha disznóvágásra adjuk a fejünket, legyen velünk valaki, aki érti a dolgát, mert jó pár dologra figyelni kell, főleg a belsőségekkel kapcsolatban, nehogy megsértsük a beleket.
Miután minden "alkatrészt" leválasztottunk a belsőségek pedig már főttek az abáló lében, nekiállhattunk a feldolgozásnak. Levescsont, oldalas darabolás, körmök, csülkök, sonkák levágása, nyesedékek bedarálása stb. Ezek mind attól függenek, hogy mit hogyan akarunk csinálni. Mi a csülköket, a szalonnákat és a behálózott sonkákat besóztuk, mert füstölve lesznek. A megfelelő módon bekevertük a tölteléket a véresés mája hurkának valamint a kolbásznak is. A betöltés után az előbbieket kicsit meg is kellett mártani a forróvizes üstben.
reggel hattól este hétig tartott a munka a takarítással együtt. Jövőhét szombaton pedig ismételjük a másik disznóval. Addig is a húsok állnak a sós lében, a többi hús pedig már elfoglalta helyét a fagyasztóban.

Bővebb információ: Disznóvágás után

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése