Nick Weston kísérlete

Egy fiatal londoni férfi kiköltözött a vadonba egy fél évre, hogy bebizonyítsa saját magának, ma is lehet önfenntartó módon, a civilizációtól minél kevésbé függve élni.
A 27 éves Nick Weston London déli részén lakott, tavasszal költözött ki a kenti erdőség közepén, egy fa tetejéresaját kezűleg épített kunyhójába.
A rendezvényszervezői állását gyűjtögető, halászó-vadászó életmódra, illetve túlélői szerepre felcserélő Nick célja, hogy felmérje: mennyire lehet környezetbarát, fenntartható és egyben teljesen önellátó módon élnie ma egy embernek.
A romantikus regényekből és filmekből ismerős kunyhót ő maga építette. A házikóban sem villany, sem víz nincs, viszont a lábakon álló csinos építménynek van ajtaja, ablaka, sőt terasza is, és még zuhanyt is eszkábált hozzá.
Még rádiót sem vitt magával, látogatója alig van, jobbára könyveket olvas, ha az élelem megszerzése mellett marad még ideje bármire.





Ebből lesz a nyúlpaprikás

Még szerencse, hogy Weston a túlélés szakértője. Tavaly szerepelt a ‘Hajótöröttek’ nevű brit valóságsóban, amely egy lakatlan szigeten játszódik, és ahol a versenyzők a túlélésért küzdenek egymás ellen. Az autodidakta túlélő önerőből tanult meg vadászni, halászni, gyűjtögetni, csapdát állítani, horgászni, és mindezen készségeket nyári táborokban igyekszik minél több embernek tovább is adni.

A féléves önkéntes száműzetésben egy kétszer három méteres kiskertet alakított ki, ahol zöldségeket termeszt: borsót, babot, paradicsomot, hagymát, krumplit, salátát, tököt és spenótot. A folyóból pisztrángot fog ki, galambot, nyulat és mókust vadászik.
Ez utóbbit saját bevallása szerint “rémálom” megnyúzni, és elég rágós a húsa is, legalább tíz órát kell főzni. Szerencsére van fatüzelésű tűzhelye, készített füstölőt is a hús és a hal tartósítására, és éppen most épít egy kemencét is. Így a zsákmány feldolgozását szakszerűen tudja elvégezni. Kikísérletezte, hogy kell csalánsört főzni, és már érlelődik a bodzapezsgő is…
Mindez drámaian különbözik eddigi londoni életétől. Barátnője ugyan nem vállalta vele együtt a vadonban a kísérletet, de legalább meglátogatja néha.
“Hiányoznak a barátaim, a barátnőm, az, hogy este vacsorázni menjünk. Londonban minden ott van egy karnyújtásnyira. De csak akkor jöttem rá, mennyire szerencsés vagyok, hogy mindez a rendelkezésemre áll, amikor otthagytam. Az ember csak akkor értékeli ezeket a dolgokat, amikor hirtelen elveszti. Itt mindent újra kell tanulni, és ez többnyire tévedések sorozatán keresztül sikerül csak. A vadonban minden sokkal tovább tart, még egy csésze teát megfőzni is. Nagyon hiányzik, hogy egy mozdulattal bekapcsoljam a teafőzőt… Ami viszont cseppet sem hiányzik, az a mobiltelefonok szüntelen csörgése” – mondja nevetve.

forrás: http://www.168ora.hu

Walden könyvbeszámoló

Egy kedves barátom ajánlására vettem kézbe ezt a könyvet, mely két mű egyben. Az első a Walden, amiben az író leírja hogyan élt két éven keresztül az erdőben, elzárva a civilizációtól, a második egy rövidebb értekezés, „A polgári engedetlenség iránti kötelességről”.
A XIX. században megjelent műveket, néhányan talán elavultnak ítélhetik, de ahogy az a kiadó előszavában is benne van, nem véletlenül adták ki a gyakorlati gondolkodó e két művét újra, hisz talán ismét aktuális lehet sokak számára a „vissza a természetbe” filozófia, melyet talán először Rousseau vetett fel a felvilágosodás gondolkodói közül. Thoreau is az ő alapelveit és Emerson tanításait továbbgondolva jutott el addig, hogy ezt a világnézetet, ha csak két évre is, de a gyakorlatban is megvalósítsa.

A gazdaságról címmel olvashatjuk az első fejezetet, ami hatvan oldalon keresztül próbálja ráhangolni az olvasót a könyvre, elmagyarázza, miért választotta ezt az életmódot, és, hogy mégis hogy kezdett bele az egészbe. Főbb idézetek: „Írásom talán elsősorban szegény diákoknak szól.” „az emberek tévesen sorsnak értelmezett kényszer hatására azzal foglalkoznak, hogy olyan kincseket gyűjtsenek, amelyeket, megemészt a moly és a rozsda, és tolvajok, latrok martalékává leszen” „Ha megnézzük mik az élet igazi kellékei és nélkülözhetetlen szükségletei, úgy tetszik, mintha az ember szánt szándékkal választotta volna az élet legelterjedtebb módját, mert ezt jobban vélte bármi másnál. De nem: a legtöbben őszintén és szentül hiszik, hogy nincs választásuk.” „Cselekvés, gondolkodás semmilyen módozatát nem szabad vizsgálatlanul elfogadnunk, akármilyen ősi” (Kételkedem, tehát vagyok – világfelfogás is egyben) „Amiről az öregek azt állítják, hogy nem tudod megcsinálni, próbáld csak meg, és tapasztalni fogod, hogy igenis tudod.” Felsorolja a négy valós életszükségletet (élelem, hajlék, ruházat, tüzelő), majd a továbbiakban elmeséli, Ő hogyan jutott hozzá mindezekhez. Megismertet a frugális életmóddal, ami szerint az ember csak a saját maga által előállított, vagy levadászott élelmet eszik, de nem állít elő felesleget. Véleménye szerint egy filozófus nemzet nem követné el azt a hibát, hogy állatok munkáját felhasználja. Évi hat heti munkával kereste meg betevőjét. S a legfontosabb számomra ez a mondat az egész fejezetből: A kereskedés az átok bélyegét nyomja rá mindenre.

„Legyünk mi magunk is egészségesek, és egyszerűek, mint maga a természet, űzzük el a fejünket elborító felhőket, és szívjunk egy kis életet a pórusainkon által!”

A következő fejezetekben bővebb kifejtést kapunk életmódjáról.

„Azért mentem ki az erdőbe, mert nyíltan szemtől szembe akartam kerülni az élet alapvető tényeivel, s kitapasztalni, mit tanulhatok az élettől, nehogy majd halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem is éltem.”

„Napi három étkezés helyett érjük be eggyel, százféle fogás helyett öttel.”

„Ha az igazsággal foglalkozunk, halhatatlanok vagyunk.”

Ezek után, szinte a könyv végéig, kivéve a befejezést érzékletes természetleírások, és rövid történetek találhatók a Walden tó környékéről. Ezek talán nagy kontrasztban állnak az ezt megelőző mély filozófiai gondolatmenetekkel, de a kitartó olvasás, és a fantázia használata meghozza gyümölcsét.

A befejezésben ismét visszatér a filozófiai jelleghez, s azt is elmondja, miért tért vissza két év után újra a civilizációban, de ezt a nem szeretném elmondani, olvassátok el!

A polgári engedetlenség iránti kötelességről-ben a kor aktuálpolitikai kérdéseit vitatja meg. Első olvasásra, és hogyha az ember elkezdi úgy olvasni, mintha a mai korról szólna, csak a konkrét történelmi események nem stimmelnek, de kiváló tanulmány, mely meghatározhatta volna egy kor gondolkodását, és akkor most nem itt tartana a világ, mint most.